Életutam

 

Első emlékeim nagyon messzire nyúlnak. Piros selyem, fehér nagy pöttyös ruhácskámban állok az óriásra nőtt körtefák tövében, s nézem a csúcsukat, s fölötte a végtelen kék ég tengerét.

Máskor pedig kicsi kosarammal ballagok a nagyapámhoz, a ”Papácska „kertjében a törökszegfű virágözöne derékig ér, máig érzem az illatát.

Egy hintőporos dobozt találtam az orgonabokor tövében, amikor elköltöztünk abból a házból, még sokáig ott volt az a doboz.

Csuli kutyánk fehér nyakkendőt hordott és tudott nevetni.

Manci cicánknak kiscicái születtek, láttam, és nagyon meglepődtem. Mondtam is anyukámnak, hogy kiscicákat kakilt a Manci.

Láttam, hogy anyukám valamit dugott a kardigánja alá, és hamarosan megjött a nyuszi. Akkor nagyon gyanús lett, hogy azt a fagolyós számológépet nem a nyuszi tojta.

Apuka egy labdát hozott ajándékba Kecskemétről,ahol tanult, az valami gyönyörű volt, sokszínű gerezdekből állt, az arany úgy ragyogott benne, mint a Nap!

Papa vette az első gyöngyöm, neonzöld színű volt, ennek már több mint ötven éve, de máig őrzök egy szemet belőle.

Az unokabátyám mutatta meg a csillagképeket, a többi gyereket nem nagyon érdekelte, ők inkább ugráltak a csumában, kukoricafosztás volt.

Ólakat rendeztünk be házacskának, az asztalt mindig leterítettük, és virágcsokor díszelgett rajta. Tökből volt a babánk, meg kukoricából.

Télen hócipőt hordtunk, patent harisnyát, amelyik mindig lecsúszott, s kilátszott a csupasz térdünk, mégis alig lehetett becsalni minket a szánkózásból.

A nyarak hosszúak voltak, nagy felfedező utakkal. Most is látom a végtelen aranyló búzamezőt, amint pipacsok, margaréták, szarkalábak, búzavirágok szegélyezik, látom az idilli kisfalumat, azt a szeretett képet, amit szememmel lefényképeztem, és megőriztem életem során mindvégig.

Első osztályban alig tudtam fellépni a színpadra, olyan kicsi voltam, hogy átvegyem a jutalomkönyvet. Nagyon szép fehér selyemruhám volt. És fehér matrózruhám.

Elsőáldozó koromban is imádtam a hófehér ruhám, és kamaszként is, meg amikor menyasszony voltam! A mai napig. Azt hiszem, kérni fogom, hogy fehérben temessenek el.

Rengeteg ilyen emlékképem van!

A faluról, az emberekről, a pajtásokról, a testvéremről, családról, közeli és messzebbi rokonokról.

Még az általános iskolában foglalkoztatott, hogy mi legyek. Gondoltam, hogy tanítónő, vagy gépírókisasszony, esetleg színésznő is lehetnék, de nem éreztem magam olyan szépnek, mint a boltosék lánya, a Zsuzsa.

Tizennégy éves voltam, amikor félretettem a babám, (többet nem is vettem elő) és elolvastam Anna Frank naplóját. Akkor elhatároztam, hogy költő és író leszek. Előzőleg már írtam néhány versikét. A gimnáziumban versíró pályázatokon bronz, ezüst majd arany oklevelet kaptam, és országos ezüstöt is szereztem a Keszthelyi helikonon.

Aztán az élet másfelé vitt. Gyógyszertári asszisztens lettem. Húsz évet dolgoztam a szakmámban becsülettel, anélkül, hogy lelkesedtem volna a szakmámért, de becsültem az egészségügyben dolgozókat erősen.

Házasságomból két gyermekem született. Először egy kislány, majd egy kisfiú.

Csaknem tizennégy évi házasság után elváltam, s vittem magammal a gyerekeim.

Végre pályát változtattam. Népművelő szakot végeztem, s egy kis faluban kultúrházat vezettem. Minden nehézség ellenére nagyon élveztem a munkám, a kreativitást. Falunapot szerveztem, összehívtam a kihalt Gyűrűfű és Korpád lakóit Ibafán. Sajnos megszűnt az állásom, de nem adtam fel. Másik faluba költöztem, ott is kultúrház igazgató voltam és könyvtárat vezettem.

Itt létrehoztam iskolásokból a Zöldike szakkört, nagy örömöm-leltem a gyerekek oktatásában. Sajnos ez a község sem tudott főállású népművelőt foglalkoztatni. Munkanélkülivé váltam. Ekkor már a JPTE művelődésszervező szakán tanultam, melyből le is diplomáztam. Közben a Munkaügyi Központ szervezésében középfokú számítástechnikai bizonyítványt szereztem, németből nyelvvizsgát tettem, és megjelentettem első önálló verseskötetem „Sírnak a vadvirágok” címmel.

A gyermekeim szakmát tanultak és kirepültek.

Lányom egy fiúcskával ajándékozott meg, aki hamarosan tizennégy esztendős lesz.

Fiam is megnősült, az ő kisfiúk hét esztendős.

Én több mint nyolc esztendeje ismertem meg férjemet, aki szintén elvált volt, és házasságot kötöttünk.

Ekkor költöztem Szigetvárra, ahol több állásban dolgoztam. Először egy általános iskola kulturális menedzsere, majd a Szigetvár és Vidéke nagy hagyományú lap főszerkesztője lettem. Ötvenedik születésnapomon kiadtam második verses-novellás kötetem, Ezer fokon címmel.

Sajnos a lapot megszüntették, ekkor ismét rövid ideig, másfél évig gyógyszertárban dolgoztam. Ez részemről kényszer volt, de mellette néhány országos lapba írtam. Közben ELCL számítógépes bizonyítványt szereztem.

Második diplomámat Budapesten, a Bálint György Újságíró Akadémián szereztem.

Ma, nem jó szántamból, de ismét egyedül élek.

Utolsó kötetem interjúkat, verseket, novellákat, szösszeneteket tartalmaz, 2009-ben jelent meg: Ha megszólal a pacsirta címmel.

Természetesen készül a következő könyvem.

 

Pécs, 2010-08-02.                                                Bognár Papp Irén