Az első csók
Meghalt a hársfa,
S vele tűnt hamvas ifjúságom,
Az első csók a hárs alatt,
S a szép kis szőke Nándor…
(1971)
A kenyér dicsérete
Kontyos kalászok aranyló szárnya
Ringatja szemét a szivárványba
Barnára izzott búzaszemet,
Pörget a gép, és zsákba temet.
Viszik az autók, s öntik nagy torokba,
Megőrlik testét az új malomba.
Aztán a lisztből a szorgos pékek,
Kenyeret sütnek, csúnyának-szépnek.
Egyszer aprócska gyermekkoromban,
Búzaszemet tett Anyám a tenyerembe,
Nézzem meg jól, hogy ne feledjem,
Isten arca van minden szemben.
A kenyeret én nagyon vigyázom,
Szemét közé őt nem alázom,
Becsülete van minden falatnak,
Tudjuk: van, ahol nem arathatnak!
Fogadjuk meg itt, most igaz hittel,
Hogy nem pazarolunk semmi szinten,
Jusson másnak is, ne éhezzen,
Isten gyermeke minden ember!
Az élet himnusza
Milyen jó volt tündökölni!
Csak egy percre fölragyogni,
Tünde szivárvánnyal égni,
S mint egy álom,
Tovább lépni…
Milyen jó volt akkor egyszer,
Bálba menni ifjú nyáron,
Milyen jó volt hinni benne,
Csókunk nem mossa el zápor
Sohasem
Milyen jó volt ez az élet!
Fűszeres, dús fényben járni!
Ifjúságunk szent hitében
Angyalokkal parolázni,
S tervezni.
Volt egy tiszta, nagy szerelmed,
Ezer lélek lakott benned?
Megérte!
Te vagy a fa, sőt az erdő,
Te vagy a tó, harang, csengő
Te vagy minden meseszóban,
Elsuhanó illatokban
Harangdalban hallom hangod,
S amiképp te, épp úgy én is,
Elrobogunk villámgyorsan,
Mint a pára,
Mint a szellő,
Mint a lepkék,
Mint a felhő, mint a szárnyak suhogása,
Mint a rétek roskadása.
Elrobogunk egymás mellett,
Egy mosolyra még csak tellett,
De nincs hely a repülésre,
Lelkeink ölelkezése
Elmaradt
Milyen jó volt tündökölni,
Okos szemmel körbenézni
Milyen jó volt akkor egyszer
Ezen a szép földön élni!
Ha nem leszek, ha meghalok,
Tudjátok azt, amit hagyok,
Olyan fényes gyémánt-bánat,
Mit harmat hagy napsugárnak,
Ha elszáll…
Ha nem leszek, ha meghalok
Nagyon-nagyon zokogjatok,
Törjön össze a szívetek,
Amiért nem szerettetek
Eléggé
Ha meghalok, ha nem leszek,
Mint a forrást szeressetek.
Szeressetek, keressetek,
Talán megbocsátok nektek
Valaha.
Hiszen nagyon bántottatok,
Amiért sok titkot tudok.
Pedig minden titok nyitva:
Én értem az erdőt, rétet,
S madarakkal beszélgetek
Mindennap.
Nekem a fa és az árnyék,
És a csendes szellő-szárny is:
Nagy élmény.
Csoda ez az egész élet!
Jaj Istenem, de jó annak,
Aki tőled szárnyat kaphat,
S repülhet!
Aranyvirág voltam
Aranyvirág voltam tavasszal én is,
Egy lenge, bájos csókos lány
De észrevétlen, csendben megöregszünk,
Szent dolgainknak zűrös színpadán
A másodpercet még kisebbre bontjuk,
s képzeljük az idő végtelen folyamát,
majd ismeretlen anyagokká oldja
rongy testünket a kozmosz odaát.
Édesanyám sírjánál öcsémmel
Lehull minden, mi fent ragyog,
Szivárvány hidak, csillagok,
És meghalnak az angyalok
Aranyban fürdő kék egek,
Lehelet-finom fellegek,
A mennyország is leszakad,
Minden lélegzet elakad!
Nem hisszük el, hogy nincs tovább
Nem húzza a harmonikát
Szegény anyánk, szép jó anyánk!
Ifjaknak zenél odaát?
De jó is lenne hinni ezt,
Vagy érezni, hogy van csoda
Sírjánál térdre hullani,
S mindig, mindent, elmondani,
S hinni, hogy Ő ezt érti még,
És odaadja hű szívét,
És megfogja a két kezünk,
S már odaadnánk mindenünk,
Hogy ő megint köztünk legyen
Útja szomorú véget ért,
Csend borul búsan a sírjára,
S nincsen árvább e földtekén,
Mostan nála, ott lent nála
Hová lettek?
(Mirabellához)
Hová lettek a hajas babáid, babaruháid?
Hová tűntek a naplementék, s az aranyos lepkék?
Hová mentek a kis biciklik,
S merre szálltak a pöttyös labdák?
Hol vannak a kirándulások, s a játszótársak?
Mi lett a régi iskolatáskából, a kiscipőkből,
S a kicsi lányból?
Hová bújtak az esti mesék, az apró puszik,
A húsvéti koma-ebédek, s a kedves nyuszik?
Hol száll az angyalokkal a karácsonyok bűbájos fénye,
Hol az a régi család: apu, anyu és kistestvérke?
Elröpült messze-messze meseföldre…….