Ágikám!

 

            Elmúlt a karácsony, és nem voltunk kint a sírodnál.

 

Sőt! Elmúlt az újév is, és ismét megrázkódunk a tudattól, szinte összeborzadunk az emberi idő gyors iramlásától.

 

Én most leültem, hogy lelkem kissé megnyugtassam, fényképed, egyetlen rólad őrzött képed az asztalomra állítottam, s gyertyát gyújtottam. Csak olyan egyszerű hófehér gyertyát, amilyen te voltál. Szép, hosszú és vékony gyertyaszálat gyújtottam.

 

Látod, te is elmentél 44 évesen. Itt hagytad a gyermekeid, testvéreid, anyád, barátaid. S a tárgyakat, a ruháid, a leveleid, a szobád, az emlékeid…

 

Bevallom, keveset tudok Rólad, hiszen amikor a családba kerültem házasságom által, Te Ausztriában dolgoztál. Boldog voltál az új pároddal, 1998 áprilisára terveztétek az esküvőtöket. Ez az esküvő örökre elmaradt. Vagy talán mégsem? Talán az égben van a menyegzőtök, az örök menyegzőtök.

 

Engem az év augusztusában vett el a bátyád. Az esküvőnkre már nem jöttél el, beteg voltál.

 

Sajnos csak néhányszor találkozhattunk, így én nem ismerhettelek meg mélyebben, s te sem engem. Azt tudom, hogy szeretted a mezei virágokat, akárcsak én. Ez a tulajdonságod is sokat mondott nekem rólad. Szelíd, és csendes voltál. Egyszer egy Szilvesztert is együtt töltöttünk, akkor a párod dolgozott, s mi az Anyukádnál gyűltünk össze. Te nagyon csinos voltál, egyszerű fekete ruhádban, melynek egyetlen dísze egy finom fehér kis csipkegallér volt, de nemes egyszerűségedben is jól emlékszem, hogy gyönyörű és méltóságos tartással viseltettél akkor is.

 

,

 

A halálod, a fiatal halálod fontos dolgokat állított nekem előtérbe, az én életemnek is hagyott üzenetet. Az ember, amíg él, azon fáradozik, arra törekszik minden igyekezetével, hogy valami maradandót tegyen, s hagyjon örökül utódainak, vagy netán az utókornak. Arra nem is gondol, hogy a sok holmi, amik küzdések árán összegyűjtött, már felesleges lesz az eljövendőknek, csak egy csomó lom, mert az életet ők másképp látják, átalakítják, más nyer jelentőséget náluk.

 

Anyád egyszer egy finoman hímzett keresztszemes terítőt mutatott nekem, hogy kérem-e, mert ezt te hímezted, ő nem őrizgeti, semmire sem jó, már szakadozott. Nekem nincs lelkem kidobni, féltem, vigyázom.

 

 Lehet, hogy nem tudok rólad sokat, az viszont lényeges, amire emlékszem veled kapcsolatban; hogy jó voltál. Nem a marakodó hiénák közül való, nem a másokat eltaposó, hazug és képmutató ember fajtából való voltál, hanem ellenkezőleg, az angyalarcúak közé tartoztál, a tiszta szívűek közé.

 

Nézem a fényképedet, s a kérdések is veled kapcsolatban egyre sokasodnak. Egyre inkább fáj, hogy nem ismerem az életed, és nincs is már látókörömben senki, akitől megkérdezzem.

 

Tavasszal, ha ismét kitárja ablakait az ég, lesznek megint gyönyörű mezők, elbújt rétek, ahol Isten által ültetett virágok nyílnak. Különösen nyáron ragyogtatja meg tobzódó pompáját ez a kincses világ, ahol kapa és vegyszerek nélkül, csodás gondoskodással billegetik magukat a legkülönbözőbb színű, formájú és anyagú virágok. Akkor elmegyek majd egy ilyen titkosan megbúvó völgybe, és letépdesek egy csokorra való selyem, bársony szoknyás kis virágot neked, s elviszem a sírodra, mert hiszem, hogy Te tudtad, hogy én ezt megteszem Neked.

 

Hát itt kezdődik a hűség azokhoz, akiket valaha szerettünk valamiért.